Halottja van mindannyiunknak, Hisz percről-percre temetünk, Vesztett remény mindenik percünk És gyászmenet az életünk. Sírhantolunk, gyászolunk mindig, Temetkező szolgák vagyunk! - Dobjuk el a tettető álcát: Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek Undorít meg e sárgolyón... Hulló levélt hányszor feledtet A megváltó, a gyilkos ón!... Óh, hányszor kell a sírra néznünk, Hogy vigasztaljuk önmagunk - - Dobjuk el a tettető álcát: Ma ünnep van, ma sírhatunk!...
1899. november 1.
121 évvel Ady Endre ma is aktuális verse után én a temető fényeinek segítségével emlékezem meg azokról, akik már nincsenek velünk. Megbabonáz ilyenkor a látvány, ami fogad a sírkertekben napnyugta után. Régi vágyam volt fotózni párat az emlékezés fényeiből.
