Mikor eldöntöttem, hogy a mintafotózásról - amit magam is szeretek űzni, - írok majd egy szösszenetet, rögtön az volt az első, hogy utána néztem, hogyan is csinálják ezt a profik. Mondanom sem kell, hogy csupán külföldi oldalakon találtam erről a témáról érdekességeket.
Mi is számít mintának?
Az angolul „pattern photography” néven futó fogalom a fényképezésnek azt a fajta nézőpontját takarja, amikor a kamera többször ismétlődő elemeket örökít meg egy képen belül. Ezek az elemek bárhol fellelhetőek a környezetünkben: téglafalak, fasorok, csempék, és még sorolhatnám.
Miért?
Mert kellemes a szemnek. De mégis minek lefotózni egy sor csempét a falon? – kérdezhetné bárki jogosan, hiszen nincsen abban semmi különös. Önmagában, ha az a csempe tökéletesnek mondható, valóban nem tűnik érdekesnek, maximum egy csempereklám erejéig érdemes lekattintani. Viszont ha a teljes sorozatot megtörjük valamivel – akár egy törött, hiányzó, vagy más színű darabbal, - az már odavonzza a szemet és kiemeli a körülötte lévő mintát, vagyis ad neki egy „történetet” és mélységgel látja el a sorozatot.
Tökéletes, egyforma részekből álló mintát csak az ember képes alkotni. Legalább is a szemünknek egyforma, mert bizony, akár hisszük, akár nem, minden egyes tégla a falban vagy ablak a felhőkarcolón másmilyen, csak a mi szemünk látja kellemesen egyformának, de ehhez megfelelően kell komponálnunk a képet.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Utolérhetetlen
Ami engem lenyűgöz, az a természet. Olyan mintákat, amilyeneket Földanya alkot, ember nem tud, maximum csak leutánozni. A fa kérge, a levél erezete, mind-mind egyszeri és megismételhetetlen motívumokkal rendelkeznek. Csodálatos mintákat képes létrehozni a természet.
![]() |
![]() |
Közeli vagy távoli?
A motívumok megörökítése a makrótól kezdve a tájképfotózásig bármilyen méretű témával működik, ha megtalálod az ismétlődő elemeket.
![]() |
![]() |
Trükkök: szög, fény, képkivágás
Ennek a három beállításnak a megfelelő kombinációjával hozhatunk létre tökéletes fotókat ebben a témában is. A fotózás szögének megfelelő beállításával "törés" nélkül is lehet érdekes és értékes mintákat lencsevégre kapni.
A fotós szemének szépérzékkel is kell rendelkeznie ahhoz, hogy jól komponáljon meg egy képet, még a motívumfotózás alkalmával is. Nem árt, ha tisztában vagyunk az aranymetszés és a harmadolás szabályával, illetve „van szemünk” a kép tökéletes megalkotásához (Ez általánosságban a fotózásra igaz). A minták például akkor mutatnak jól, ha lelógnak a képről, vagyis teljesen kitöltik a rendelkezésre álló teret.
Nem utolsó sorban pedig az sem mindegy milyen fényekkel készítjük a képeket. A minták általában a világban jövet-menet találnak meg minket, (ha észre vesszük) így - ha nem műterembe van szerencsénk bevinni a mintát - akkor elsősorban az adott fényekhez kell igazodnunk a szög és a kivágás megválasztásánál.
Azért nem olyan egyszerű ez a történet, hogy csak kattintok egyet és kész, ugye?
Remélem tetszett ez a kis irományom az egyik szenvedélyemről és később hasznára válhat majd valakinek, illetve fejleszthetem tovább a tudásom a témában, hisz még csak kezdő vagyok. Köszönöm, hogy elolvastad, véleményedet várom kommentben, vagy üzenetben a facebookon. Ha kíváncsi vagy a témában készült fotóimra a Minta menüpont alatt találod őket. :)
Források:
https://photography.tutsplus.com/articles/a-10-step-guide-to-understanding-and-utilising-pattern--photo-4239
https://digital-photography-school.com/using-repetition-and-patterns-in-photography/