Nagykőrösi látogatásom során volt szerencsém a 23 ezres mezővárost annak legmagasabb pontjáról megszemlélni. A református templom 75 méter magas, két kerengővel és három haranggal rendelkezik. Az épület már a 12. században létezett, azóta bővítették és szépítették többször is, mostani magasságát és végleges kinézetét az 1907-es felújítása során nyerte el. A város története is hasonló messzeségekbe nyúlik vissza. A Pest megyében található helység a török időkben kiemelten védettnek számított így szerencsés helyzete miatt a pusztítások elkerülték. Így történt ez a másik két közeli településsel is: Kecskeméttel és Cegléddel. Ezeket később "a három mezővárosként" emlegették.
A települést nem csak a magasból, hanem egy rövid séta alkalmával is megnéztem magamnak. A képekre kattintva nyílik a galéria, ahol az összes fotót és a hozzá tartozó infókat meg lehet nézni. Van még egy csodás naplementés képem ugyaninnen, ezt két bejegyzéssel előrébb megtalálod.