Részleges napfogyatkozást lehetett megfigyelni kedden hazánk felett, a Hold kicsit több, mint 30%-át takarta ki a Napnak. Az égi jelenség elejét szépen látni lehetett, ám egy fél óra után a felhők sajnos közbe szóltak, illetve beúsztak az útba. Égi kísérőnk 11:19-től 12:27-ig felülről kúszott be a napkorong elé, majd 13:36-ig szépen ki is került a képből.
Nagy örömömre tudtam készíteni két felvételt az első szakaszban, ezeket láthatjátok most.
Figyelem! A Napba tilos belenézni, mert a pillanat töredéke alatt roncsolja a szemet, ezért csak speciális napfogyatkozás néző szemüvegben szabad rápillantani pár másodperc erejéig. A fényképezőgépen keresztül sem szabad közvetlenül a Napba nézni, a készülékekhez speciális szűrőt érdemes használni.
Napfogyatkozás akkor jön létre, amikor a Hold bekerül a Nap és a Föld közé, és kitakar a Napból valamennyit. Évente általában két alkalommal fordul elő napfogyatkozás, legtöbbször részleges, a teljes ritkább. Ennek oka, hogy a Hold jóval kisebb, mint a Nap, ráadásul minden alkalommal másképp áll a három bolygó egymáshoz képest, ezért azt a kicsi árnyékot, amit a Hold vet a Földre, mindig máshová veti. Tehát, ha ugyanazon a helyen tartózkodsz minden alkalommal, akkor nincs nagy esélyed megfigyelni életed során több teljes napfogyatkozást. Viszont, ha követed a napfogyatkozásokat és mindig oda utazol, ahol a kitakarás teljes lesz, akkor akár évente is részese lehetsz az eseménynek. Érdemes hát kihasználni az alkalmat, amikor adódik.
IDE kattintva megnézheted mikor, hol, és milyen nap-, vagy holdfogyatkozás vár még ránk a közeli vagy távoli jövőben.
A soron következő teljes napfogyatkozás 2023 áprilisában lesz látható, de sajnos Magyarországról nem látjuk, Ausztráliában és a szigetet körülvevő részeken élők lesznek a szerencsések. A legközelebbi részleges napfogyatkozás, amit Magyarországról is meg lehet figyelni 2025-ben lesz (mindössze 1% lesz a kitakarás), teljesre pedig 2075-ben kerül sor.
A legutóbbi csillagászati eseményről, amikor felsorakoztak a bolygók egymás után az égen, ITT olvashatsz és nézhetsz meg képeket róla.
Ha tetszettek a képek és az írás, kövess be Facebookon vagy Insrtagramon további hasonló tartalmakért.