Itt az ideje, hogy kicsit többet is eláruljak magamról, mint amit a legelső blog bejegyzésemben írtam „mert szeretek fotózni” címmel kb egy éve. Hogy ne csak a fotózás iránti lelkesedésemet ismerjétek meg, most megosztok veletek pár információt magamról.
A nevem Tóth Lilla, és tulajdonképpen egy Y generációs kreatív álmodozó vagyok. Tipikus példája az introvertált embertípusnak, aki általában sokkal jobban érzi magát egyedül, vagy kis társaságban, mint a nagy bulikban. A természetben tudok feltöltődni igazán, ezért a képeim nagy részét is itt készítem. A fotózással nemrég kerültem közelebbi kapcsolatba, de valahol mindig is éreztem, hogy nem tudok ellenállni a szép és ízléses képeknek, amikben a szem gyönyörködni tud. Iskolás koromban a füzeteimet is mindig úgy választottam meg, hogy valamilyen szép természeti kép legyen rajta, ha pedig nem találtam ilyet, akkor gyártottam magamnak valamilyen borítót a kedvenc filmem képeiből, vagy éppen csoki papírokból. Gyűjtögettem a természeti képeket felsorakoztató fali naptárakat is. Állítólag van szemem a fotózáshoz. Tény, hogy általában olyan dolgokat veszek észre magam körül és örökítek meg, amiket mások meg sem látnak. Próbálok nyitott szemmel járni a világban és meglátni azokat a szépségeket, amik mellett általában el szoktunk sétálni.
Jelenleg Szarvason élek és a kulturális szférában dolgozom nem olyan jó fizetésért, így nehézkesen tudom beszerezni a fotós kellékeimet, viszont a lelkesedésem határtalan. Ezernyi tanulni valóm van még a témában, igyekszem magamba szívni a tudást különböző helyekről, hiszen mindig is szerettem tanulni. Már a főiskolá(kon) is tudtam, hogy a tanulás jó dolog és általa több lesz az ember, bár az sem mindegy mit tanul. Én szerettem, amit tanultam, eképpen lett egy médiatechnológus asszisztens szakmám és egy mozgóképkultúra és médiaismeret alapszakos diplomám, sőt, még a tanárképzésbe is belekóstoltam, de nem tudtam befejezni anyagi okok miatt. Később kiderült, hogy még szerencse, hogy vége szakadt, mert a tanári szakma olyan messze áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, egyáltalán nem nekem való.
Úgy gondolom mára ennyi elég is volt belőlem. A legközelebbi hosszabb bejegyzésem arról fog szólni milyen fórumokon próbálom magamba szívni a fotográfia csínját-bínját illetve honnan is ered a blogom kimondhatatlan neve. :) Addig is élvezzétek a képeket és a hozzájuk kötődő témáimat.
(Fotót is hozok nemsokára)
